Bikini koncert 2023 - Budapest Papp László Sportaréna

Jegyvásárlás

Dátum: 2023.05.05.
Helyszín: Papp László Sportaréna Budapest

BIKINI 40 éves jubileumi koncert 2023 - Budapest Papp László SportAréna

A csapat 1982-ben alakult Németh Alajos (Lojzi) ötletéből, amihez sikerült megnyernie Nagy Feró énekest (az akkor éppen szünetelő Beatrice frontemberét), aki magával hozta Vedres József (Vedres Joe) gitárost is. A frissen alakult formáció dobosa Németh Gábor (Alajos testvére), másik gitárosa Szűcs Antal Gábor volt, mindhárman az akkor megszűnt Dinamitból érkeztek. Az első lemezt (Hova lett...) ebben a felállásban készítették, de Szűcs Antal Gábor a második lemezen (XX. századi híradó) már nem szerepelt.

A Bikini igazi sikertörténete azonban 1985-ben indult el, amikor Nagy Feró távozott és  D. Nagy Lajos énekes csatlakozott a zenekarhoz. A két év múlva megjelent, Mondd el című album több mint háromszázezer példányban kelt el! Az együttes sorra készítette lemezeit, rajtuk örökké élő dalokkal.A Bikini 2023-ban ünnepli 40 éves születésnapját, amin a legnagyobb slágerekkel és persze meglepetésekkel várja majd a közönséget.

A Bikini 40 jubileumi Bikini koncert 2023. május 5-én Budapesten a Papp László Sportarénában kerül megrendezésre. 

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Jegyvásárlás