Főoldal > Koncert > ILLUMINATIONS - Rákász Gergely orgonahangversenye

ILLUMINATIONS - Rákász Gergely orgonahangversenye

ILLUMINATIONS - Rákász Gergely orgonahangversenye

Helyszín: Budapest
Dátum: 2013. 12. 06. ( péntek )

JEGYVÁSÁRLÁS

A lélek és fény varázslata Rákász Gergellyel

Különleges, érzéki és érzelmes hangversenyprogrammal indul turnéra decemberben a klasszikus zene orgonista-sztárja, Rákász Gergely. Az Illuminations című élmény show speciális koncepcióval, a karácsony jegyében kínál varázslatot a fiatal és felnőtt koncertlátogatóknak.
 
Angyalszárnyak, gyertyaszigetek – ezekkel a különleges vizuális elemekkel emlékeztet minket a szeretet ünnepének közeledtére, fontosságára és szakralitására Rákász Gergely Illuminations című turnéprogramja, mely december elejétől az ország számos városában lesz megtekinthető. Az orgonaművész - aki ezen a turnéján többek közt Wagner, Händel és Bach legismertebb zeneműveiből állította össze hangversenyprogramját - ugyanakkor igen lényegesnek tartja, hogy ezek a hangversenyek az ünnep valódi lelkét érintsék meg, közhelyek nélkül.

„A speciálisan erre a turnéra tervezett angyalszárnyak mellett gyertyaszigetek díszítik majd a koncerttermeket, ám ezeket a gyertyákat a közönség tagjaival, együtt gyújtjuk majd meg, azokra a szeretteinkre gondolva és emlékezve, akik éppen vagy már nem lehetnek velünk.” – mondja Rákász Gergely, aki számára az Illuminations vidéki fellépései különösen fontosak, mert egyik kitűzött célja, hogy a vidéki városokban is magas színvonalú élőkoncertek szólaljanak meg.

2013. december 6. 19 óra Budapest, XIII. Pozsonyi úti Református – Hálaadás templom 
(XIII. Pozsonyi u. Garam u. sarok) 

Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon. Már ilyen fiatalon David DiFiore amerikai orgonaművész felfigyelt rá, és meghívta az Egyesült Államokba tanulni és hangversenyezni. A koncertezés mellett 2002-ig a Magyar Rádió Intermezzo című műsorát szerkesztette, hogy széles körben megismertesse és megkedveltesse a klasszikusokat a hallgatókkal.
2004-ben a Templomos Lovagrend sorai közé hívta, és lovaggá ütötte.
Művészeti korszakokat bemutató tematikus hangversenysorozataival - Romantika Light, Barokk Light, Látványkoncert – Mozart & Gershwin, L’Orgue Monumentale – vált igazán ismertté itthon. 2008-ban szülővárosa, Győr, Kulturális nagykövetének választotta.
Több, mint tíz éve látogat el minden nagy és kisvárosba speciális Iskola Programjával, zenés előadásokat tartva minden tanuló korosztálynak.
2010-ben debütált "Egy Koncert Kékben" című látványkoncert koncepciója új műfajt teremtett, pótszékes teltházak
Belépő: 3000 Ft
Helyfoglalás érkezési sorrendben.

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top