Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox koncert 2022

Jegyvásárlás

Dátum: 2022.06.23.
Helyszín: Papp László Sportaréna Budapest

Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox koncert 2022 

Az újranyitást követően elsők között jelentette be, hogy Budapesten ad koncertet a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox csapata. A világhírű zenészek várva várt visszatérésének témája az új “Roaring 20s”, azaz a 20-as évek megünneplése. A modern zene legnagyobb slágerjeit adják elő a letűnt korok klasszikus stílusában – látványos show kíséretében.

2020 elején a Postmodern Jukebox arra vállalkozott, hogy az új évezred kezdetén, a 20-as évek megünneplésére indul és közönségének ország és világszerte azt ígérte, hogy “a legszenzációsabb 20-as éveki party-n vehetünk részt, a Nagy Gatsby ezen oldalán”.

Nos, mindannyian tudjuk, hogy ezután mi következett. A turné a koronavírus miatt mindössze hét alkalmat ért meg. Úgy döntöttek, hogy a hátralévő teltházas időpontok elmaradnak, mivel a járvány egyre inkább éreztette hatását – így több mint egy évig nem találkoztak élőben a közönséggel.

Idén azonban végre újra turnéra indulhattak, programjukba pedig a magyar közönség örömére Budapest is bekerült. A Postmodern Jukebox különlegesen tehetséges énekesei „időgépbe teszik a popzenét” és együtt ünneplik meg a 20-as évek legnagyobb slágereit. A pop-jazz jelenség élő fellépések sorozatával keresztülszeli az Egyesült Arab Emírségeket, Kanadát, az Egyesült Királyságot és Európát. Turnéjuk során Budapestre is ellátogatnak: 2022. június 23-án este ½ 8-kor a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel.

Milliók követik őket az interneten

Mióta 2014-ben turnés karrierbe kezdett, a PMJ egyre nagyobb színpadokon lépett fel bejárva a világot, beleértve a New York-i Radio City Music Hall is. A csapat YouTube-videói vírusként terjednek az interneten, rendszeresen milliós nézettségre tesznek szert. Kiemelkedő nézettségű például a MileyCyrus által énekelt WeCan’t Stop dala, melyet doo-wop stílusban dolgoztak fel (több mint 17 millióan láttak), továbbá a Creep, melyet a People magazin 2015 egyik legjobb feldolgozásának titulálta) több mint 37 millióan látták). A Multi-Grammy- díjas Lorde énekes kedvence a Royals, melyet több mint 21 millióan hallgattak meg. YouTube-csatornájukon jelenleg ötmillió feliratkozó van.

"Nagy szerencsénk, hogy világszerte hihetetlenül sok rajongónk van, akik lehetővé tették, hogy a PMJ világturnéra készüljön. Nagyon várjuk, hogy ismét kiemelkedő tehetségeket és klasszikus hangokat juttathassunk el a világ minden sarkába. Már nagyon hiányzott, hogy élő közönség előtt zenélhessünk, s boldog vagyok, hogy hamarosan ez újra megtörténik Budapesten is” – mondta Scott Bradlee, a Postmodern Jukebox alapítója.

"Őrület, hogy a történelem megismétli önmagát" - nyilatkozta Bradlee, hiszen mindenkinek szörnyen elege volt már a bezártságból. „Mindenki vágyik már táncolni, bulizni és újra személyesen találkozni. A zenének kiváltképp jelentős szerepe volt abban, hogy inspiráljon és emlékeztessen bennünket emberségünkre a történelem során, és egyszerűen nem helyettesíthető az az élmény, amikor azért jövünk össze, hogy a zene hatalmas erejét élőben, közösen megtapasztalhassuk."

Minden koncert egyedi és kiszámíthatatlan

Mint mindig a PMJ élő műsorai alkalmával, a The Grand Reopening turné is több tehetséges énekesből és zenészből álló együttest vonultat fel, akik Bradlee generációkon átívelő dalait éjszakáról éjszakára életre keltik. Az alapegyüttes tagjaihoz gyakran meglepetés vendégek csatlakoznak, hogy minden koncert egyedi és kiszámíthatatlan legyen és ugyanakkor ezáltal napjaink vagy bármely más időszak egyik legizgalmasabb élő zenei élményévé váljon.

Jegyárak és szektorárak lentebb!

Jegyvásárlás