Főoldal > Koncert > Voca People koncert jegyek - Budapest

Voca People koncert jegyek - Budapest

Voca People koncert jegyek - Budapest

Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ
Dátum: 2021. 10. 02. ( szombat )

JEGYVÁSÁRLÁS

Voca People koncert 2021

A Voca People olyan izgalmas, eredeti zenei kalandra viszi a nézőt, amelyben korábban még sosem volt része.

A VOCA PEOPLE tagjai kedves és barátságos űrlények, akiknek a csillaghajója kényszerleszállást kénytelen végrehajtani a Föld szokatlan környezetében, mert hajójuk különleges energiaforrása – a zenei harmónia – tartalékai teljességgel kiürültek. A kedves lények lassacskán megtanulják a bolygó szokásait és zenéjét, és a földi közönség segítségével újra feltöltik a zene hajtóerejével járművüket.

A Voca People nyolc művészből áll, ebből három a női hangfekvést képezi (alt, mezzo, szoprán), három a basszus, tenor és bariton illetve kettő minden más hangért felelős. A csapat a barokkon és a klasszikus dalokon át a Titanic betétdalán és az ABBA slágereken keresztül Michael Jacksonig szinte mindenből válogat egy kicsit

Az együttes a megalakulását követő rövid időn belül vált nemzetközileg ismerté, klipjeiket közel 80 millióan látták a YouTube videómegosztón, koncertjeiken villágszerte több, mint 3 millió néző volt. A Voca People nem használ hangszereket, kizárólag tiszta élő énekhangot, az a-capella műfajt kombinálják a modern beat-box technikákkal, a humorral és helyzetkomikummal, ezáltal olyan különleges miliőt hoznak létre, amely tökéletesen imitálja egy teljes zenekar hangzásvilágát. Az előadás tele van energiával, eredeti humorral, ezáltal a műsor rendkívül szórakoztató, nagyon széles korosztály (gyerekektől az idősekig) számára nyújt maradandó élményt. Az együttes eddig több mint 80 ismert nemzetközi slágert dolgozott fel, Mozarton át, Madonnától Michael Jacksonig.

A színpadon nincs hangszer, nincs hang effekt, csak nyolc hihetetlen tehetséges énekes-komikus.

A Voca People korábban 2012-ben és 2014-ben is járt Magyarországon, telt házas, óriási sikerű előadásokat tartva, a Budapest Kongresszusi Központban, Pécsen és Debrecenben is.

A Voca People 2021-ben ismét Magyarországra látogat! A VOCA PEOPLE Thank You For The Music című előadása 2021. október 9-én a Budapesti Kongresszusi Központban lesz látható.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

FIGYELEM! A LISTÁN A SZOMBATHELYI ELŐADŰS IS LISTÁZÁSR KERÜL! 

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top