Főoldal > Színház > Vári Éva Edith Piaf estje

Vári Éva Edith Piaf estje

Vári Éva Edith Piaf estje

Helyszín: Kölcsey központ - Debrecen
Dátum: 2013. 03. 26. ( kedd )

JEGYVÁSÁRLÁS

2013. március 26-án Debrecenben a Kölcsey Központban lesz látható Vári éva estje Edit Piafról. 

Nem, nem és nem, nem, nem bánok semmit sem” – hangzik fel a híres sanzon, és kezdetét veszi az utazás Párizsba, Edith Piaf oldalán. Megismerjük a híres énekesnő gyermekkorát, hogyan fedezték fel, hogyan jutott az utcáról a kabarék, majd a hangversenytermek színpadára. 

Miközben Vári Éva halad előre a történetben, sorra felcsendülnek a Piaf életét meghatározó slágerek, mint az Idegen, a My Lord vagy épp a Könyörgés. A Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő megkapóan hiteles játékának köszönhetően Edith Piaf hihetetlenül gazdag, sok tekintetben tragikus, mégis felemelő életútjának hiteles történetét tekinthettük meg. Vári Éva azonban nem azt szeretné elhitetni, hogy ő Edith Piaf. „Én inkább azt szeretném, hogy jön egy színésznő, aki bemutatja egy embernek a sorsát. Nem akarom leutánozni Piafot, sem külsőségeiben, sem hangjában – nem is tudnám. Ilyen nő, mint ő egyszer születik egy században. A saját érzéseiről, a saját hangján énekelt. Én a saját hangomon fogok a saját érzéseimről. Azt szeretném, ha azt látnánk, hogy ez egy sors, amihez tulajdonképpen nem is kell semmilyen illusztráció”.

 

Jegyárak: 2400, 2900 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top