Főoldal > Koncert > Csík Zenekar koncert 2018

Csík Zenekar koncert 2018

Csík Zenekar koncert 2018

Helyszín: Országosan
Dátum: 2018. . . ( csütörtök )

JEGYVÁSÁRLÁS

Csík zenekar koncert 2018

Huszonnyolc éves fennállása alatt olyan kirívó népszerűségre tett szert a Csík Zenekar, mely népzenei életünkben korábban elképzelhetetlen volt. Pályafutása első szakaszában főleg táncházi muzsikát játszott, jellegzetes - három prímásra, férfi és női énekhangra, valamint többszólamú énekre épülő - előadásmóddal. Aztán új fejezetet nyitott, életművében és a hazai világzenében egyaránt. A mérföldkőnek számító Senki nem ért semmit című albumával új stílust teremtett, oly módon dolgozva fel könnyűzenei szerzeményeket, hogy azok belesimuljanak a népzene szövetébe. Ezzel pedig azt bizonyította, hogy a népzene azoknak a városi fiataloknak a szívét is összeszoríthatja, akik legfeljebb tanulmányaikból ismerik a paraszti kultúrát. 


Egyszóval, a népi és a popkultúra átjárhatóbbá tételével jutott a Csík Zenekar a csúcsra anélkül, hogy a népzenei hagyományban való elmélyültségéből engedett volna. A magyar könnyűzene olyan legendáival dolgozva együtt, mint Presser Gábor, Szörényi Levente, Bródy János, Kovács Kati, Földes László, Kiss Tibor, Lovasi András, illetve Ferenczi György, akinek Rackajam nevű együttesével most új számok bemutatására készül.

Ferenczi negyedszázados pályafutására ugyancsak a fúzió nyomta rá a bélyegét, csak ő a blues, a rock és a funky felől közelített a népzene felé. A két zenekar közös gondolkodásmódja emlékezetes közös muzsikálásokhoz vezetett, olyan „slágereket” teremtve, mint például A széki hobó. A Csík Zenekar szavaival: „a lehető legjobb pillanatban találkozott össze a két zenekar. Pont akkor, amikor a különböző irányú alkotóenergiák erősíteni tudták egymást.”

Egy szó mint száz: olyan mennyiségű közös számon dolgoznak, hogy ez bizonyára minőségi változást von maga után, elkerülhetetlenül. És ennek az ígéretnek a legkevésbé sem mond ellent, hogy nem maradhatnak ki a programból a Csík Zenekar legnépszerűbb, „önálló” darabjai sem.

A Csík zenekar a 2018-as évet is koncertezéssel tölti! Jegyek a koncertekre már kaphatóak!

 

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top