Főoldal > Család > Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap

Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap

Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap

Helyszín: Országosan
Dátum: 2013. 08. 03. ( szombat )

JEGYVÁSÁRLÁS

Kecskeméti Repülőnap

2013. augusztus 3-án és 4-én lesz a 2013 Repülőnap. A Kecskeméti Repülőnap több, mint légi show, hiszen nemcsak az égbolt, hanem a földi helyszín, a légibázis is megtelik látnivalókkal. A várhatóan több, mint százezer látogatót katonai bemutatók, családi és gyermekprogramok, valamint gasztronómiai kalandok is szórakoztatják.

A rendezvény szervezője, a Honvédelmi Minisztérium színes programokkal, páratlan látnivalókkal várja Önt és családját a technika, a szépség és az erő ünnepén.

A tervek szerint a légi program a rendezvény mindkét napján közel 7 órán át tart majd. A szóló repülőbemutatók mellett naponta több katonai kötelék, valamint polgári és oldtimer formációk is láthatóak lesznek a levegőben és a földön egyaránt. A program még alakulóban van, de örömmel számolhatunk be róla, hogy az orosz légierő műrepülő csapata, a Russzkije Vityazi (Orosz Vitézek) már elfogadta a meghívást. Várhatóan több más, nemzetközileg hasonlóképpen elismert bemutató csapat is ott lesz a Kecskeméti Repülőnapon. A szárazföldi haditechnikát a Magyar Honvédség rendszeresített harci-, szállító-, és katonai járművei, valamint muzeális harcjárművek képviselik.

A légi bemutatókon látható repülőgépek és helikopterek mellett a földön kiállított repülőeszközök sora is számos érdekességgel szolgál majd. A statikus sor részleteiről az esemény közeledtével folyamatosan frissített honlapunkon adunk bővebb információt.

A jegyek elővételben olcsóbbak!

Jegyárak:
Teljes ára: 3500Ft
Kedvezményes ár: 1500Ft
Családi ár: 9000Ft

A helyszínen a jegyek drágábbak 500 forinttal. Családi jegy (2 felnőtt és 2 diák) csak online vásárolható!

Az elővételben megvásárolt belépőjegy a rendezvényre utazáshoz egyszeri, 50%-os menettérti utazási kedvezményt biztosít a Volán társaságok belföldi menetrendszerinti járatain, illetve 50 %-os alkalmi menettérti vasúti jegy váltásra jogosít a Máv-Start Zrt., valamint a Gysev Zrt. járatain.

7 éven aluli gyermekeknek a rendezvény látogatása ingyenes.

Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség fogyatékkal élőknek:

A Honvédelmi Minisztérium a 2013. augusztus 3-4-én megrendezendő Repülőnapra kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget biztosít fogyatékkal élők számára.

A belépőjegyeket minden olyan fogyatékkal élő magyar állampolgár megválthatja, aki fogyatékosságot igazoló okmánnyal rendelkezik. Az igazoló okmányt a rendezvényre történő beléptetésnél kell bemutatni.

 Ebben a kategóriában kedvezményes jegyre jogosult  

- az a vak vagy gyengénlátó személy, aki vakok személyi járadékában részesül, az erről szóló igazolás alapján, vagy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének arcképes igazolványával rendelkezik;

- a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének arcképes igazolványával rendelkező hallássérült személy;

- a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének igazolványával rendelkező mozgáskorlátozott személy;

- az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) tagja
- az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) tagja

- a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján fogyatékossági támogatásban részesülő személy, a külön jogszabályban meghatározott okmány alapján (MÁK kártya)

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top